A színfalak mögött

Tamási Áron Színház
A múlt héten színházban voltunk Zsomborral, a férjemmel. Viszonylag gyakran szoktunk járni színházba. Szerintünk és mások szerint is Szentgyörgyön nagyon jó társulat van.
Molierétől A Fösvényt néztük meg. Tetszett, bár kicsit hosszú volt, szinte három és fél órás előadás volt (Zsombor belealudt).
A főszereplő szuperül alakította a gazdag Harpagon úr szerepét, aki annyira zsugori volt, hogy az "Adjon Isten jónapot!" után is hozzátette - "de csak kölcsön!" - nyilván kamattal :)
Ha szeretnéd röviden elolvasni a cselekményt itt megteheted:
http://www.olvasonaplo.co.hu/olvasonaplo/65-molere-a-foesveny


    Molieré a Charles Antoine Coypel
festményén
Korábban az Imposztort néztük meg. Az is nagyon jó volt. Betekinthettünk a színfalak mögé is, mert az első két felvonásban a nézőtér a színpadon volt kialakítva, így láthattuk a csigákat amelyek a paravánokat mozgatják, a spárgákat sőt a díszletalakítást is.

Te hogy állsz a színházbajárással?


Engem mindig nagyon vonzott a színház, nem tudom miért, bár szinész valahogy sohasem szerettem volna lenni.
Most azon gondolkodom, vajon a színészek mennyire tudnak kívűlallóak lenni úgy, hogy közben nagyon jól alakítják a rájuk szabott szerepet. Ha kell kiabálnak, átkozódnak, kéjelegnek, ha kell akár meztelenre is levetkőznek.

 
Ismerős? :)
Te mit gondolsz meg tudnád őrizni a személyiséged úgy, hogy közben egy teljesen más embert alakítasz?
Szerinted befolyásolnának az adott szerepben kimondott szavak, tettek vagy sem? És egyáltalán bírnád, hogy akár több száz ember is rádfigyel, téged néééz? Lehet még folytatni a sort kérdésekkel....

Ezek csak úgy most eszembe jutottak, mert én is próbálok az én "darabomban" kívűlmaradni, a tanú állapotából figyelni az eseményeket, nem belemerülni a szerepembe vagy a cselekvésbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy például a munkahelyen nem csinálok semmit, mert tanú vagyok, én csak figyelek, aztán mindenki végezze a dolgát. Ezt nem ajánlom senkinek, aki nem akar munkanélkül maradni :)

Idővel, a meditációk elmélyülésével, főleg a torokcsakránk megerősítésével automatikusan kialakul bennünk a HIT egy felsőbbrendű hatalomban, ami segít nem elmerülni bizonyos szerepekben vagy helyzetekben, hanem átlátni a szitán.
Erről a nagyon fontos csakráról többet is megtudhatsz INNEN.


Ehhez kívánok sok sikert Neked és aztán nehogy belesülj a szerepedbe! :)

Bea

Levél az Útról

Szevassz bratyó!

Rég nem hallottam felőled, remélem minden rendben nálatok.
Néhány hét és itt a tavasz, nálunk már kezd olvadozni a hó, de meg vagyok győződve arról, hogy még egy havazást vagy egy hidegebb periódust kifogunk.

A mai nap egy érdekes gondolat bizgette az agyamat, miközben a melóból hazafelé igyekeztem. Tudod, az úton jártam. Ez az Út, az Úton járás, a Cél és maga a Járás. Elkezdtem ezeket szemügyre venni.
Mégpedig úgy, hogy most mi is a cél? Maga az út? Vagy az úton járás? Miért kell egyáltalán járni? És ki az, aki jár?

Sokszor azt veszem észre, hogy számos ember egy idő után az utat képzeli a célnak. Mekkora böszmeség. Ez piszok egy csapda tátti. Ezt csak így megsúgom neked, de lehet erre már te is rájöttél. 

Ezen azt értem, hogy mondjuk a katolikusok csak a katolikus egyház elveit tartják a célnak, a reformátusok a reformatusokét, a buddhisták a buddhizmusét, a jógik a jóga tanításokat, a zent gyakorlók a zenét :-)
Ezek így kízárólagos jelleggel bírnak és az elvek formákat öntenek, melyek megosztják az embereket. 

Ugyanakkor a cél vajon Jézus? Vagy Buddha? Vagy Krishna? Vagy a velük való eggyéválás?

Út a Cél felé, séta az erdőben
Az előbb egy kellemeset meditáltam és rájöttem, hogy nem az a lényeg ki mit gyakorol vagy milyen tanítást követ, hanem az, hogy ténylegesen megnyilvánul bennünk az öröm, a béke, a szeretet, és az elvek lekopnak-e egyáltalán?
Ez a meditatív önvizsgálat ráébresztett a célra, melyhez nem az úton járás vezet el, hanem maga a járás. A cél pedig az Istennel való kapcsolat megalapozása, függetlenül az úttól.

Bizonyára te is érzed, hogy ez a formák, a gondolatok és az elvek világán túl van. Én ezt egy kellemes, békés és szeretetteli állapotban éreztem át és érzem még most is, miközben e sorokat írom. Nagyon érdekes, nincs több vajúdás a saját fejemben.

Remélem nem keltettem benned feszültséget vagy kételyeket, nem állt szándékomban, de úgy éreztem ezeket el kell neked mondanom. Amikor legközelebb találkozunk erről még beszélhetünk, vagy akár együtt is meditálhatunk. Minden esetre kíváncsi lennék a te véleményedre és tapasztalataidra is, ha másképp nem, légyszi írd meg őket.

Addig is a legjobbakat kívanom Neked!
Üdv,
Áron

UI: még egy utolsó párbeszéd bevillant, remélem tetszeni fog. Zen történet, de nem zenél, viszont góbésnak góbés:
Úttalan utakon
– Merre fut az Út? – kérdezte egy tanítványa Csao-csoutól.
– A kerítésen túl – felelte a mester.
– Nem azt kérdeztem.
– Hát melyiket gondoltad?
– Az igazit, a Nagy Utat.
– Hát, az országút Csanganba visz! – mondta Csao-csou.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...