Nagy találkozás a mosdóban

avagy azon a helyen, ahová a király is gyalog jár...

oda sokan mások is járnak :-)

Többek közt egy felvidéki magyar lány, Andi is éppen akkor volt ott, amikor mi is.
Na de akkor várj elmesélem ennek az apropóját, mert ez így elég zavaros lehet neked.

A hétvégén a gyönyörű Szinaján (Sinaia) voltam egy nemzetközi meditációs
2500 métert elérő csúcsok is vannak
találkozón.
Nem csak egyszerű meditáció volt, hanem puja (ejtsd pudzsa) zenés, énekes, tapsolós találka, egy mélyebb spirituális esemény, ami haladó meditálóknak van rendezve, mert ahhoz, hogy megértsd az egész esemény lényegét, az egódat, elvárásaidat el kell engedd.
Minden puján egy istenséget és azt képviselő belső tulajdonságot tisztelünk.
Most Shri Ramának, a felelősségvállalás és a tökéletes viselkedés tulajdonságnak jegyében volt megszervezve.
(A következő bejegyzésben majd kifejtem bővebben Shri Rama jelentőségét)

Na szóval egy ilyen eseményen vettünk részt, talán kétszáz körül lehettünk, a legtöbben Romániából, de voltak csehek, bolgárok és hogy említettem Andi, egy szlovákiai magyar lány.
Magyar meditálók kevesen voltunk, amúgy sem vagyunk sokan országban, így természetes volt, hogy nemzetközi szeminárium lévén, románul és angolul folyt a beszélgetés, leszámítva amikor egymás közt beszélgettünk ketten Emíliával, egy szentgyörgyi hölggyel az illemhelyiségen, amikor...

nagy lelkesedéssel a mosdókagylótól megfordul egy lány és kikerekedett szemekkel ezt kérdi:
"Beszél itt valaki magyarul?" mire mi:"Igen, mi, miért?"
Na és akkor jött a nagy mesélés, hogy ő Szlovákiából  jött, tetszik a hely, a szervezés minden, de remélte, hogy itt magyar nyelvet fog hallani. Ennek ellenére hát még csak egy emberrel találkozott, aki beszélt magyarul.

Persze ilyenkor nem is a nyelv számít, hanem a vibrációk, a meditáció sokkal mélyebb a nyelvi kifejezésnél de mégis nagy öröm a saját nyelvedet hallani annyi ember közt.


Aztán az előadás alatt, mellettem ült Andi (mert nekem volt énekeskönyvem ;-)) és így zendültek a hindi meg szanszkrit dalok.
Itt most egyet meghallgathatsz, hogy belekóstolj, milyen is egy ilyen találka.




Na, hogy tetszett?

Ja és nem említtem, hogy a puján, ami ünnepnek számít, a legtöbben beszereznek indiai ruhát, a hölgyek szárit vagy pandzsabit, a férfiak kurtát viselnek. Nem kötelező, hogy ezeket viseld de kényelmes és nagyon szép.
Biztosan láttál már ilyen ruhadarabokat az indiai filmekben.
Nekem nagyon tetszenek mert egyediek és nagyon színesek. Maga a látvány is örömmel tölt el, amikor végignézek egy sportcsarnoknyi színesebbnél színesebben öltözött emberen.

Ez az én szárim, amit Áron feleségétől, Timitől kaptam meg 2009-ben, ő meg nem tudom kitől kapta ajándékba, de a lényeg, hogy Indiából hozzám érkezett valahogy :-)


Cabella- Olaszország, Guru puja 2009

Na hát dióhéjban ennyit erről a különleges meditációs ünnepről és a felvidéki Andiról, akivel sajnos képet nem készítettünk, mert mint általában ilyenkor nincs nálam a fényképezőgép és a telefonom is lemerül.

Ha lenne meg kérdésed, mert felkeltettem az érdeklődésed egy mélyebb spirituális élmény iránt, írj bátran.
Ilyen banális kérdéseid is lehetnek, hogy mit eszünk ilyenkor, vagy min ülünk, vagy mibe érdemes öltözni ha nincs a fent említett indiai cuccunk, vagy mi van ha nem ismerjük az énekeket, vagy bármi mást :-)


Hidd el felejthetetlen élményben lehet részed ha elég nyitott vagy rá.

Ja és ezentúl vigyázz, hogy beszélsz a mosdóban, mert nem tudod ki hall meg! :-)

Bea


R.Zs.O. történetei: Az úszás és a hit



Nem tudom általában a góbék hogy állnak az úszással, de gondolom akadnak közöttük olyanok, akiknek nem megy, még pedig azért mert félnek a víztől.

Gondolom kitaláltátok már, hogy a nagyobbacska úszómedencékkel, tavakkal, nagyobb patakokkal nekem is problémáim vannak. Imádom a vizet, de félek is tőle, mert úszni sohasem tanultam. 






Felnőtt koromban vitéz bátorsággal elindultam úszótanfolyamra, amikor is kiderült, hogy nem csak félek a víztől, hanem egynesen rettegek, pánikba esek, ha a medence szélétől 5 centire eltávolodok. Arról nem is beszélve, hogy „Jajj Istenem mi lesz ha a lábam nem éri a medence alját”.



 

Ne aggódjatok, ez egy optimista térténet, nem csak rimánkodásról szól.

 

Hát szóval, még néhányszor elmentem a tanfolyamra, néha sírva mentem haza, de nem csak az úszás miatt, hanem mert ettől a pánikszerű félelemtől jöttek csőstül mindenféle más félelmek, amikről addig nem is tudtam, hogy nekem olyan is van. 
Igen ☺ emiatt érdemes inkább csak mindig jó dolgokra koncentrálni, mert azok is „la pachet” jönnek. 


Ezekben a hetekben számomra az úszás inkább valami vergődéshez hasonlított, vagy valami túlélő délutánhoz. Irigykedve néztem azokat az embereket, akik bizalommal beugrottak a vízbe és suhantak tovább mindenféle erőfezsítés nélkül, mint egy delfin. Néha az volta az érzésem, hogy a puszta hit tartja fenn őket. 



Egyszer aztán rájöttem arra, hogy a víztől félek, mert nem bízok benne, nem érzem, nem tudom mi tart meg a tetején. Úgyhogy egy szép nap elhatároztam, hogy megpróbálom érezni a vizet, megpróbálom felfedezni a hitet, a kellő bizalmat, megpróbálok lebegni abban az anyagtalan vízben, azt gondolván „Legfeljebb meghalok”, és ebben a pillanatban eltűnt minden félelem a szívemből, a fejemből és láss csodát: megtartott a víz

Lubickoltam is egy pár órát, persze nem úgy, mint egy delfin, hanem, mint egy kiskutya, aki egy kis fürdőt vesz elsétáván egy kis patak mellett. De a lényegre fény derült és megmaradt, mint tanulság.



Gondolom a fenti kis történeteket olvasva nektek is eszetekbe jutott sok olyan helyzet, amelyekről szívesen írnátok. Úgyhogy nem is kerítek túlzottan nagy feneket a befejezésnek, mert lehet hamarosan a ti történeteitekkel is kiegészül a lista. Azt hiszem Áron szívesen fogad minden érdekes visszajelzést, tanulságos történetet, elmélkedést vagy bármilyen kreatív megmozdulást ami a Sahaja Jógával kapcsolatos, szóval ne habozz, csak ragadj tollat.... vagy billentyűzetet és a szavak szárnyán röpítsd ki kifejezésre vágyó spontaneitásod!



R.Zs.O.

R.Zs.O. történetei: Amikor a növények szomjaznak, szomjazik a lélek



Igen, ez egy másik tanulságos történet, amelyre a háztartás tanított.


Jó pár éve vannak szobanövényeim, amelyeket innen-onnan beszererzett hajtásokból, gyökérkékből, magvacskákból nevelgettem. A gond csak az volt az első évben, hogy nem igazán voltam hozzászokva ahhoz, hogy egy másik lényt tápláljak: néha el-elfelejtettem őket meglocsolni. Szegények a nagy melegben leereszkedtek, mint egy lufi, amiből lassan szökik meg a levegő. 



virág


Pár év után azonban elkeztem figyelni a növényeket, vagy ők engem? 

Na ezt már nem tudom, csak arra lettem figyelmes egy idő után, hogy néha vannak napok, hetek, amikor egész nap szomjas vagyok, még éjszaka is felkelek vizet inni. Szomjúságomat azonban semennyi víz nem oltja. Már kezdtem mindenféle betegségekre gondolni, amikor észrevettem, hogy a növények alatt száraz a föld, a leveleik kissé meg vannak ereszkedve. Hát megöntöztem őket szépen sorban... 
és csoda történt... 
következett néhány nap amikor nem voltam szomjas, csak éppen amennyire szükséges.

Aztán ismét elfeleljtettem megöntözni őket, ismét szomjaztam, ismét elmúlt a szomjúság.

Hát.. ez is igen tanulságos történet volt számomra: azt vettem észre, hogy ha elhanyagolom magam, lelki értelemben: egész nap próbálok tervezni, agyalni, szuper komoly dolgokkal foglalkozni, akkor elhanyagolom a növényeket. 

Ezzel párhuzamosan kevesebbet figyelek a természetre, a spontaneitásra, arra, hogy a világot kissé ártatlanabbul figyeljem, semmilyen szándék nélkül. Ilyenkor a főzéssel, takarítással is rosszul állok, mert ugy-e nincs időm...

 

Röviden: amikor a növényeim szomjaznak a saját lelkem is szomjazik. 


R.Zs.O.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...