Két ünnep májusban

Halihó!


Tudom, tudom, egyre ritkábban írok, biztosan meg is lepődtél amikor kinyitottad a postafiokód és ni csak a Góbémeditációsoktól kaptál egy levelet :-)
Na, de nem hagyom, hogy feledésbe merüljünk!

Ezúttal két aktuális dolgot szeretnék megosztani veled, mondjuk ebből az egyik csak egy kis figyelmesség, meglepetés, de talán kezdhetnénk ezzel. Kronológiai sorrendben úgy is ez van hamarább, ebben a gyönyörű májusban.


Kíváncsi vagyok, hogy szerinted mi lehet a legjelentősebb dolog egy nő életében?

Szerintem az egyik legjentősebb ha anyává válik (a másik legjentősebbről lennebb lesz szó).
Persze ez nem pusztán fizikailag történhet meg, hanem teljes mértékben át lehet élni az anyaságot, az anyai tulajdonságokat egy rokon, ismerős vagy barát gyermekei iránt is, sőt ez lenne az ideális.


De hogy jön ide az anyaság egy meditációs blogba? Hm... talán nem is sejted, hogy mennyire összefügg a kettő egyrészt, másrészt, idén május 3-án ünnepeljük, az Anyák Napját, úgyhogy, még van időd felköszönteni az anyukádat egy csokor tavaszi virággal, vagy csak pár kedves szóval.

Én pedig virtuálisan ezzel a gyönyörű virágcsokorral szeretnélek neked Boldog Anyák Napját kívánni!


Shri Mataji szerint a legnagyobb guru az anya. Legelőször amikor ezt hallottam, nem nagyon értettem, hogy mire gondol, aztán rájöttem, hogy tényleg igaza  van.

Nagy feladat, hogy ebben a 24 órás "munkában" a folyamatos zaj és kötött figyelem mellett, kiegyensúlyozottak, nyugodtak, sőt mi több meditatív állapotban legyünk.
Ha anyuka vagy tudod, hogy ez mekkora feladat! Sokkal nehezebb, mint azoknak a mestereknek, guruknak, akik elvonultak a Himalájába, semmi földi kötelezettségük nem volt a meditáción, az elmélkedésen kívűl.

Na és akkor kíváncsi vagy, hogy mi lehet a másik legfontosabb dolog az ember életében, amit nem csak a nők élhetnek át?

Illetve úgy is kérdezhettem volna, hogy tudod mi a legjelentősebb dolog az én, te és mindenki életében?

 Lehet, hogy így konkrétan nem tudod megfogalmazni, de a választ belül már érzed.
Tudod, hogy valami nagy dolognak kell lennie, valami belső, lelki dolognak, valami olyasminek, ami valami plusszot ad, amivel pozitív értelemben kitűnhetsz az embertársaid közül...és még sokáig lehetne folytatni a sort, de elárulom egy szóval, hogy mire is gondolsz.

Önmegvalósulásra.

Amikor rátalálsz magadra, a forrásra, amit mindig is kerestél egész életedben. Ami mindennél fontosabb, mert ez által még jobb anyává, apává, munkatársá, szomszéddá, baráttá és még jobb emberré válhatsz.

Ez az!
Ezt ünnepeljük 1970 óta május 5-én mi sahaja meditálók, ugyanis ekkor nyitotta meg
Shri Mataji kollektív szinten a legfelső energiaközpontot, a Sahastrara csakrát.
Ezzel széles körben, ingyen, bárki megkaphatja az önmegvalósulást, mindenféle erőfeszítés, lemondás, elvonulás, koplalás nélkül.

Biztosan kipróbáltad már ezt a rövid meditációs gyakorlatot, ITT a blogban is van két gyakorlat!


Nyíljunk ki mi is az anyai szeret és az önmegvalósulás előtt, mint a májusi virágok a napsugarak előtt!

Szép napokat!

Bea











Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...